Éghajlata megegyezik a medence többi helységeinek éghajlatával. A tréfás megállapítás, miszerint Gyergyóban kilenc hónapig hideg van és három hónapig nincs meleg, jórészt megállja a helyét. Két lényeges tényező hordozza az időjárás sajátosságát. Az egyik a tengerszint feletti magasság (800 m), a másik a hegyek közé zárt medence jelleg.

A napsugárzást, főként a téli és őszi hónapokban, nagyban csökkenti a felhőréteg és a medencébe beszoruló köd. Ezért van az a jelenség, amikor télen a medence alsóbb területein nedves hideg van, a környező hegyeken a sízők napfürdőznek. Uralkodó a nyugati, északnyugati irányból fújó nedves óceáni légtömegeket hozó szél, és az északkeleti száraz kontinentális légáram. A domborzati viszonyok módosítják és sajátossá teszik ezeket az uralkodó széljárásokat. A hideg légtömegek, melyek északkeletről törnek be a medencébe, sokszor hosszú ideig megülik azt és a zúzmarás ködök kiséretében alacsonyan tartják a hőmérsékletet.

A ditrói földmûvesek nem dicsekedhettek elsõosztályú termõfölddel. A gyergyói ember a termõföldet a hatalmas erdõségek írtásával nyerte el. Az 1820-as összeírásokból kitûnik, hogy a termények: „Ros, Árpa, Zab, Krumpli, Kender, ritkán Búza”. A fentiek mellett lencse és borsó termesztésérõl is esik szó. 1895-ben Ditró 10740 katasztrális holt szántóterülettel rendelkezett. Ez a terület a legnagyobb a Gyergyói-medencében (Gyergyószentmiklósnak 4203 kat. hold területe volt ugyanakkor).

A burgonya, vagy helyi nevén pityóka meghonosodása a XVIII. századra esik. Elterjedése lassan halad. Rendszeres termesztésére 1761-ben királybírói rendelet kötelezi a lakosságot. Ugyanebben az idõszakban terjed el a káposzta termesztése is. A borsó termesztésének különösen Ditróban volt nagy jelentõsége, olyannyira, hogy a szomszédos falvak lakói Ditrót „Borsós falu” névvel emlegették.