Falugondnoki szolgálat Orotván 2011-ben
Az idén is folytatódott a falugondnoki szolgálat működtetése Orotván, a helyi lakosok nagy örömére.
Fazakas László falugondnok immár 2008-tól látja el ezt a tisztséget, köszönhetően Hargita Megye Tanácsának és Ditró község Önkormányzatának. E két intézmény biztosította ugyanis a falugondnoki szolgálat működéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket.
A falugondnok szolgálatait a helyiek nagyon jól ismerik, és az évek múlásával egyre inkább igénybe is veszik. Megszokták azt a biztonságot, hogy bátran fordulhatnak Lászlóhoz. Ő az az ember aki, szükség esetén orvoshoz szállítja a rászorulókat, gyerekeket – időseket egyaránt. Sokaknak ő veszi ki havonta a gyógyszerét, ő bonyolítja le az olyan bevásárlásokat, amelyeket helyben nem tudnak elintézni stb.
Ingyenes képzési lehetőség munkanélküliek számáraSzeptember 16-án, pénteken, de. 11 órától egy tájékoztató előadásra várjuk a Művelődési Ház konferenciatermébe, mindazokat a munkanélküleket akik, a községünkben ingyenesen szervezett tanfolyamokon részt vennének, amellyel az EU több országában is elismert képesítést szerezhetnek. Borkóstoló és borbemutatóJúlius 2-án, szombaton, 18 órától borkóstolót és borbemutatót tart Seprődi József dicsőszentmártoni borász és borbíró, a Művelődési Ház konferenciatermében, a Bacchus borpince szervezésében. A rendezvényen a helyek száma korlátozott. A belépődíj személyenként 10 lej. Ezer Székely Leány Napja képekben – Ádám Gyula fotókiállítása GyergyóditróbanCsíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány Hargita és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával, a hagyományokhoz híven, idén is megszervezi július hó első szombatján – 2011. július 2-án, szombaton – az Ezer Székely Leány Napja ünnepséget. Idén 80 éve, hogy a Szociális Testvérek közössége – szürke nővérek –, a Katolikus Nőszövetség, valamint Domokos Pál Péter neves néprajzkutató kezdeményezésére 1931-ben megszervezték az első Ezer Székely Leány Napja rendezvényt Csíksomlyón. 2010-ben a szervezők, megerősítve a rendezvény elindítóinak szándékát, Ádám Gyula csíkszeredai etnofotós Ezer Székely Leány Napját bemutató fotóiból válogatva, kiállítást hoztak létre, amelyet 17 székelyföldi településen mutattak be. Ebben az évben is folyatja székelyföldi körútját a 23 hangulatképet tartalmazó tárlat. 2011. május 9-én, 18.00 órakor a gyergyóditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban nyitják meg a kiállítást, melynek házigazdája Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere lesz. A fotóművész jelenlétében a tárlatot Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója nyitja meg, közreműködik a Ditrói Hagyományőrző Csoport Dalköre. Ádám Gyula kitartó és megszállott munkával küzdötte fel magát a hivatásosak élvonalába. Egy igazi dokumentarista fotós, akinek a szülőföld szeretete és az itt élő emberekhez való kötödése tette meghatározóvá szakmai nagyságát. Szerény és szűkszavú ember, aki példamutató szakmai alázattal viszonyul minden egyes témához, amit megörökít. |
Önkéntes Caritas tábor DitróbanDitró község önkormányzata június 4. és 10. között 115 személyt látott vendégül Ditróban. A Caritas gyulafehérvári szervezetének szervezésében az idén nemcsak az ország egész területéről érkeztek önkéntesek ,de Magyarországról és Ausztriából is. A táborozók többsége középiskolás korú fiatal volt, azonban szépszámban képviseltette magát az idősebb korosztály is. Az önkéntes munkatábort a Caritas szervezete hírdette meg, és az önkormányzat pályázatot nyújtott be, hogy a tábor idén Ditróban legyen, és azt a község javára fordítsuk. A tábor szervezői saját étkeztetésük költségeit állták, az önkormányzat biztosította számukra a szállást a munkát és a munkához szükséges anyagokat és eszközöket. XI. Ditrói NapokJúlius 1. – Péntek 11,00- Jézus Szent Szíve búcsú Szülőföldön Magyarul támogatásA Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdeti a "Szülőföldön magyarul" című pályázatát a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2010/2011-es tanévre. A pályázat célja: a romániai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás |