Falugondnoki szolgálat Orotván 2011-ben
Az idén is folytatódott a falugondnoki szolgálat működtetése Orotván, a helyi lakosok nagy örömére.
Fazakas László falugondnok immár 2008-tól látja el ezt a tisztséget, köszönhetően Hargita Megye Tanácsának és Ditró község Önkormányzatának. E két intézmény biztosította ugyanis a falugondnoki szolgálat működéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket.
A falugondnok szolgálatait a helyiek nagyon jól ismerik, és az évek múlásával egyre inkább igénybe is veszik. Megszokták azt a biztonságot, hogy bátran fordulhatnak Lászlóhoz. Ő az az ember aki, szükség esetén orvoshoz szállítja a rászorulókat, gyerekeket – időseket egyaránt. Sokaknak ő veszi ki havonta a gyógyszerét, ő bonyolítja le az olyan bevásárlásokat, amelyeket helyben nem tudnak elintézni stb.
A falugondnok az idén is mindennapi feladatai, kiküldetései mellett, bekapcsolódott azokba a szociális jellegű feladatokba is, amelyeket az önkormányzat bonyolított le. Sokaknak ő juttatta el a fütéstámogatás igényléséhez szükséges dokumentumokat, részt vett az Europai Unios élelmiszercsomagok kiosztásában.
Olyan kulturális programokba is bekapcsolódott, amelyek a helyi közösség szintjén szerveződtek, úgy mint az Orotvai Csibi Márika néni életéről szóló: Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz című, Horváth Arany által írt, könyv bemutatója, az Orotván hagyományosnak számító Katalin bál szervezése, a helyi önképző amatőr színtársulat előadásai stb.
Hargita Megye Tanácsa a falugondnoki szolgálatokat támogatandó pályázati kiírása révén minden évben félévre szóló támogatási szerződés keretében finanszírozza a falugondok üzemanyagköltségét, a felmerülő autó karbantartási-javítási munkálatok költségeinek egy részét, valamint egyéb adminisztrációs költségeket. 2011-ben e támogatási összeg 10.000 lej volt.
Az önkormányzat feladata mindemelett a teljes évre biztosítani a falugondnok fizetését, az Orotva Egyesületre hárul pedig a további felmerülő költségek és egyéb feltételek biztosítása.
Látván a program sikerességét terveinkben szerepel e közszolgálat fenntartása és további működtetése az elkövetkező években is.
Puskás Elemér
Polgármester