Ma 2012. február 22., szerda, Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.

Templomok, műemlékek

kep003Ditró lakossága zömében római katolikus. Már 1500-tól önálló plebánia, de 1711-ben vált külön a szárhegyi egyházközségtõl, addig annak filiájaként mûködött. Régebbi templomának építési ideje nem ismert.

A Szent Katalin tiszteletére szentelt templom tornyát 1658-ban felújították, de a régi gótikus épület néhány építészeti eleme beépítve máig is fennmaradt. 1756-57-ben sor került a templomhajó kibõvítésére és teljes újjáépítésére. A fõajtó kõrámáját a régi faragott kövekbõl állították össze. A cinterem várfalszerû kerítésének hátsó részén két bástyatorony emlékeztet a régmúlt idõkre. A fõoltáron Alexandriai Szent Katalinnak, a templom védõszentjének oltárképe található. A XIX. század második felére ez a templom már szûknek bizonyult a közel 6000 lélekre gyarapodott katolikus közösség számára. A közösség képviselõtestülete 1891-ben úgy döntött, hogy új templomot építenek.

Erre a célra a közbirtokosság javaiból 950 hold erdőt bocsátottak az egyházközség rendelkezésére. A templom 1908–1913 között épült Kiss István budapesti műegyetemi tanár tervei alapján. Az egész medencében legnagyobb, kéttornyú, neogótikus bazilika hossza 56 m, szélessége 23, toronymagassága 73 m, és 5000 ember befogadására alkalmas. Fõoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik. Ezek a szobrok Jézus Szent Szívét, Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolják, és a helyi szobrászmûvész, Siklódi Lõrinc alkotásai. A hatalmas csillárokat vasúti sínek tartják. A gazdagon színezett ablakok a 12 apostolt ábrázolják.

kep102A monumentális építkezés végül 800.000 aranykoronába került, és Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök szentelte fel Jézus Szent Szívének ajánlva. Az építkezés költségeihez más felekezetûek is hozzájárultak, így Szathmáry gyógyszerész, aki református hite ellenére lelkes híve volt a templomépítésnek. A községnek még arra is maradt pénze, hogy 1860-ban felépítse az új községházát.

A település városias külképéhez hozzátartoznak a mûemléképületek, melyeknek egy részét a betelepült örmények hozták létre. A polgári iskola épülete, a Mélik ház, melyben jelenleg szociális otthon mûködik, vagy a jelenlegi kórház régi épülete mellett még számos a község virágkorából származó emléket vehetünk számba.