2023 February 2|

Sprijin pentru plata facturilor la energie

2023 January 30|

KÉKSZÍVÁRVÁNY NÉPTÁNCCSOPORT

Néptáncegyüttes fejlesztés 2021-2022 évben

Az évek óta működő Kékszivárvány néptánccsoport rendszeres fellépője a helyi rendezvényeknek, sőt számos meghívásnak tesznek eleget úgy külföldön, mint belföldön. A Kékszivárvány Néptánccsoport fejlődését köszönheti az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hiszen támogatásuknak köszönhetően rendszeres táncoktatásban részesülhetett a csoport.

A 2021 – 2022 -es évben a Kékszivárvány Néptánccsoport a Ditrói Kulturális Egyesület közreműködésével sikeresen pályázott 800.000 forintot, amely nagyban hozzájárult a tánccsoport fejlődéséhez.

A Csoóri Sándor Alap nyújtotta támogatási összegből sikerült a tánccsoport oktatását biztosítani a támogatási időszakban. Ezen órákon különböző tájegységek táncait sikerült elsajátítaniuk, valamint a már megtanult táncokat tökéletesíteniük. A csoport fejlődése laikus szemmel is látható, melynek köszönhetően egyre több meghívás érkezik a tánccsoport részére.

A támogatási összeg fennmaradó részéből megvásároltak a tagok számára 6 pár hagyományos férfi csizmát, 4 női kötényt és 7 inget a meglévő székely népviseletekhez.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Alap támogatását, hogy lehetővé teszik hagyományaink, kultúránk ápolását, őrzését, átörökítését.

2023 January 25|

Népdalcsoport fejlesztés 2021-2022 évben

SZÍVÁRVÁNY HAVASÁN NÉPDALCSOPORT

A 2021 – 2022-es évben a Szivárvány Havasán Népdalcsoport a Ditrói Kulturális Egyesület közreműködésével sikeresen pályázott 700.000 forintot, amely nagyban hozzájárult a tánccsoport fejlődéséhez.

A Csoóri Sándor Alap nyújtotta támogatási összegből sikerült a dalcsoport képzését biztosítani a támogatási időszakban. A népdalcsoport helyi népdalok mellett más tájegységek dalait is gyakorolja, a népdal iránti szeretet ad lendületet a csoport működéséhez. A népdalcsoport fő célja, hogy megszerettessék, tovább adják népdalainkat, hagyományainkat a fiatal generáció számára. Számos fellépésnek tesznek eleget, amihez elengedhetetlen a hagyományos megjelenés ezért nagy szükség volt új népviselet beszerzéséhez, amit a jelen pályázat által sikerült megvalósítani. A támogatási összegből így sikerült a tagok számára megvásárolni 3 rend női és 2 rend férfi székely viseletet.

A támogatás fennmaradó részéből megvásárolt a dalcsoport egy laptopot is, amivel kották, népdalok szerkesztését tudják megoldani.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Alap támogatását, hogy lehetővé teszik hagyományaink, kultúránk ápolását, őrzését, átörökítését.

2023 January 25|

Az Orotva Egyesület digitális eszközbeszerzésének támogatása – Bethlen Gábor Alap támogatás 2022

Az Orotva Egyesület célja a Gyergyóditróhoz tartozó kis település Orotva lakosainak segítése minden téren. A közösség egységbe kovácsolása, a magyar nemzeti értékek továbbörökítése a felnövekvő generáció számára, valamint a nemzeti azonosságtudat megerősítése a kultúra és az oktatás által. Az Orotva Egyesület számára kiemelten fontos, hogy olyan kulturális programokat, eseményeket, valamint előadásokat szervezzen, amelyek hozzájárulnak a fenti célok megvalósításához, ehhez viszont elengedhetetlen olyan megfelelő fejlettségű digitális eszközök megléte, amelyek által minőségi és színvonalas élményt tud az egyesület nyújtani az itt élő kis közösségnek. E mellett pedig a digitális eszközökkel szeretnénk a közösség segítségére lenni a mindennapos dolgaik intézésében, amelyeket eszköz vagy internet hozzáférés, esetleg kellő digitális tudás hiányában nem tudnak megoldani otthonról.

A 2021-es évben a Ditrói Polgármesteri Hivatal segítségével sikerült felújítani, illetve átalakítani az egyesület székhelyét. 2022-ben a Bethlen Gábor Alap által kiírt pályázat segítségével pedig a digitális eszközbeszerzést sikerült finanszírozni. Az egyesület átalakított székhelye közösségi házként működik tovább, amely helyet ad és alkalmat teremt a találkozásokhoz, a kapcsolatok, a kultúra, illetve a hagyományok ápolásához, ahol a kis település lakosainak lehetősége van előadásokat szervezni, Adventi várakozó délutánokat tartani, kézműves foglalkozásokat szervezni, segítséget kérni, illetve segítséget nyújtani. Az előzőket kibővítve a digitális eszközökkel szeretnénk a lakosságnak még nagyobb segítséget nyújtani, egy olyan helyet teremteni, ahova bátran fordulhatnak digitális eszközöket és tudást igénylő problémáikkal, mint például dokumentumok másolása, nyomtatása, online ügyintézés.

Összességében projektünk célja a helyi közösség megerősítése, a magyar kulturális értékeinek és hagyományainak tovább örökítése, illetve a helyben maradás ösztönzése. A Bethlen Gábor Alap által kiírt pályázat megvalósulásával elértük a kitűzött célunkat és elmondhatjuk, hogy projektünk eredményes és hasznos volt, illetve hasznos lesz a következő években is egyaránt a kis település lakói számára. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Bethlen Gábor Alapnak a támogatást!

2023 January 12|

Anunt public privind dezbaterea publica

2022 December 14|

A Ditrói Férfi Dalkör és a Ditrói Egyházi Kórus közös műsorfelvételének bemutatása

A Ditrói Férfi Dalkör és a Ditrói Egyházi Kórus közös műsorfelvételének bemutatása

Ditróban a kóruséneklés nagy múltra tekint vissza. A visszaemlékezések szerint 1867-ben advent idején szólalt meg először férfikórus Ditróban. Ez a műkedvelő művészi tevékenység községünk nevét közismertté tette nemcsak az országban, de nemzetközi szinten is. Elődjeink iránti tisztelet jegyében a Ditrói Férfi Dalkör és az Egyházi Kórus egyesített férfi kórusa két karácsonyi ének előadásával állít emléket a 155. évfordulónak.

A Ditrói Kulturális Egyesület égisze alatt működő Ditrói Férfi Dalkör Hargita Megye Tanácsának kulturális projekteket támogató pályázati kiírásában sikeresen pályázott a Ditrói Férfi Dalkör és a Ditrói Egyházi Kórus közös műsorfelvételének elkészítésére. A videófelvétel a Szent Katalin templomban készült. A bemutatott karácsonyi énekek: ,,Ó, jöjj, ó, jöjj, üdvözítő” Kárpát-medencei népének és ,,Leszállt az ég dicső királya”   Pál Csaba átdolgozása. Az egyesített férfikórus tagjai: Angi Tibor, Bajkó Ferenc, Bajkó Károly, Benedek József, Biró András, Biró Levente, Csibi Béla, Csibi Péter, Fazakas Szilárd, Keresztes Ferenc, Kiss Róbert Flórián, Köllő Bálint, Molnár István, Molnár József, Portik Ferenc, Simon Sándor, Szabó István. Vezetők: Szabó Ágnes és Bakos Ferenc. A videó bemutatására 2022. november 17-én, csütörtökön délelőtt 11:00 órától került sor a Ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház konferencia termében.

A videófelvétel elkészítését Hargita Megye Tanácsa 1800 lejjel, valamint Ditró Község Önkormányzata 200 lejjel támogatta. Köszönjük a támogatást és az egyesített férfikórus munkáját, összefogását. Számunkra fontos volt erre az évfordulóra emlékezni és megosztani azokkal, akik tisztelik a kultúrát és a hagyományokat, ugyanakkor új kulturális és közösségi élményt jelentett.

2022 November 18|

Gyerektáncházat tartottak Ditróban

A Ditrói Kulturális Egyesület minden évben azon dolgozik, hogy a helyi kulturális élet minél sokszínűbb és színvonalasabb legyen, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő előadásokat, programokat. Emellett a fiatal generáció kultúra iránti érdeklődését is fokozni szeretné az egyesület, hiszen bennük a jövő. A népzene-néptánc megismertetése, közelebb hozása a legfiatalabb generáció számára elengedhetetlen térségünkben. Hatékonyan járul hozzá a magyarságtudat erősítéséhez, közvetlen tapasztalat és élmény által teszi fogékonnyá a kultúrára, népi hagyományok megismerésére a gyerekeket. Ugyanakkor hozzájárul az egészség megőrzéséhez is, fejleszti a társas kapcsolatok iránti érzéket, együttműködésre, alkalmazkodásra, a másik nem, a másik személy, a másik csoport elfogadására és megbecsülésére ösztönöz. Ezen kívül pedig elősegíti a testi-lelki egészséget, mivel közösséget teremt, fejleszti a ritmikai és zenei képességeket, a térérzékelést, a testtartást, az állóképességet és a mozgáskoordinációt is.

A Ditrói Kulturális Egyesület idei programjában szerepelt két gyerektáncház megszervezése, melyet az őszi hónapokban sikerült is megvalósítani. Az elsőre 2022. október 4-én kedden került sor, a másodikra pedig október 27-én csütörtökön a ditrói Idősek Klubjában. A táncházak megvalósulásához szükséges anyagi forrást Hargita Megye Tanácsa, valamint Ditró Község Önkormányzata biztosította, előbbi 1800 lejjel, míg utóbbi 200 lejjel.

A táncházban többségében 3 és 10 éves gyerekek vettek részt, akik felhőtlen jókedvvel énekeltek, táncoltak. A táncház alatt megismerkedtek a népi hangszerekkel, valamint gyerekjátékokat tanultak. A táncházak alatt a hangulat nagyon jó volt, a gyerekek jól érezték magukat, már várják a következő alkalmat. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Hargita Megye Tanácsának, illetve Ditró Község Önkormányzatának, hogy szebbé tették a gyerekek mindennapjait.

2022 October 28|

2022 October 28|

2022 October 20|