Az Orotva Egyesület égisze alatt működő Ditrói Ifjúsági Fúvós Zenekar évről-évre megcsillogtatja tehetségét, amelyet szorgos gyakorlással, a zenei kultúra iránti szeretettel és megfelelő anyagi támogatással tud elérni. A zenekar egyik fő céljának tekinti a zenei kultúra ápolását, a fúvós zene népszerűsítését minél szélesebb körben, valamint a fiatalok zenei nevelését minőségi szinten. A fiatalok lelkiismeretesen és elszántan vesznek részt a próbákon, így hónapról hónapra látható, hallható a fejlődésük.

Az idei évben a világjárvány viszontagságai miatt nehezebb volt a képzés kivitelezése, de az oktató és a gyerekek zenei iránti buzgósága minden nehézségen átsegítette a zenekar képzését. Az Orotva Egyesület célja, hogy minél több gyakorlási alkalmat biztosítson, hiszen a gyerekek számára elengedhetetlen a rendszeres oktatás és próba a fejlődéshez.

Az Orotva Egyesület fennhatósága alatt, Hargita Megye Tanácsának és Ditró Község önkormányzatának támogatásával sikerült július közepétől október végéig intenzív oktatásban részt vennie a zenekarnak. Ebben az évben a világjárvány okozta szigorítások miatt a fúvós oktató külön-külön foglalkozott a gyerekekkel, a fúvós hangszerek csoportosulásának függvényében.

Hargita Megye Tanácsa 4.000 lejjel, míg Ditró Község Önkormányzata 1.676 lejjel támogatta a program megvalósulását. Az elmúlt hónapokban elért fejlődést a gyerekek egy nyílt próba keretén belül mutatták meg 2020. október 15-én csütörtökön délután 18:30-tól a Ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház Konferencia termében.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást Hargita Megye Tanácsának, illetve Ditró Község Önkormányzatának.