Néptáncegyüttes fejlesztés 2021-2022 évben

Az évek óta működő Kékszivárvány néptánccsoport rendszeres fellépője a helyi rendezvényeknek, sőt számos meghívásnak tesznek eleget úgy külföldön, mint belföldön. A Kékszivárvány Néptánccsoport fejlődését köszönheti az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hiszen támogatásuknak köszönhetően rendszeres táncoktatásban részesülhetett a csoport.

A 2021 – 2022 -es évben a Kékszivárvány Néptánccsoport a Ditrói Kulturális Egyesület közreműködésével sikeresen pályázott 800.000 forintot, amely nagyban hozzájárult a tánccsoport fejlődéséhez.

A Csoóri Sándor Alap nyújtotta támogatási összegből sikerült a tánccsoport oktatását biztosítani a támogatási időszakban. Ezen órákon különböző tájegységek táncait sikerült elsajátítaniuk, valamint a már megtanult táncokat tökéletesíteniük. A csoport fejlődése laikus szemmel is látható, melynek köszönhetően egyre több meghívás érkezik a tánccsoport részére.

A támogatási összeg fennmaradó részéből megvásároltak a tagok számára 6 pár hagyományos férfi csizmát, 4 női kötényt és 7 inget a meglévő székely népviseletekhez.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Alap támogatását, hogy lehetővé teszik hagyományaink, kultúránk ápolását, őrzését, átörökítését.