A temető utca leaszfaltozására már korábban pályázatot nyert a község, viszont erre a célra fordítható pénzösszeg nem érkezett. Ez év elején a vezetőség úgy vélte ideje saját kézbe venni a problémát. Az utca leaszfaltozása 163 000 lejbe került, mely összeget a helyi költségvetésből különítettünk el. Az 1 km hosszú utcából, 430 métert sikerült leaszfaltozni.
2013-ban folytatódtak a járda-felújítási munkálatok Ditró központi részén. A munkálatok folytán sikerült 655 m 2 felületet térkővel burkolni, továbbá több központi épület bejáratához kovácsoltvas kapuk-, ill. korlátok kerültek: Siklódi Lőrinc földszintes iskola bejárata, a központi óvoda bejárata, gyógyszertár, valamint a Községháza előtt. A községet átszelő nemzetközi út szélét fából készült virágládák tarkítják. A járdafelújításra idén 78 000 lejt költött az Önkormányzat, kovácsoltvas kapukra és korlátokra fordított összeg, pedig 24 000 lej.
A központ arculatformálása során tereprendezés mellett épületek feljavítására is hangsúlyt fektetünk. Ebben az évben egy, az Önkormányzat tulajdonában lévő épület teljes külső felújítására került sor. Az épület gyógyszertári részén kicseréltük a nyílászárókat, a régi korlátot, pedig új, kovácsoltvas korlátra cseréltük. A felújítási munkálatok értéke 24 139 lej.
A ditrói kórház épületének és környékének rendbetétele, már 2010-ben megkezdődött. Első évben belső felújításokat, tavaly külső feljavításokat végeztettünk el. Idén a régi, omladozó betonkerítés bontódott le, emeltek helyette újat, ill. a kórház előtt téren parkolót alakítottak ki. Az Önkormányzat megbízásából elvégzett munkálatok értéke 40 329, lej, amelyet a helyi költségvetésből különítettünk el.
A községháza épületének külső felújítását ebben az évben sikerült befejezni. Ezúttal az északi oldal rendbetételére került sor, átváltozott a hátsó udvar is. Az itt található régi épületeket lebontottuk, az irodák előtti teret térkővel burkoltuk, másik részét zöld övezetté alakítottuk át. A munkálatok összértéke 8065 lej.
Az Orotva- patakán átívelő híd felújítását helybéliek kezdeményezték, hiszen a fából készült átjáró az idők folyamán nagyon megrongálódott. A felújítás kalákamunka által valósult meg.
A község költségvetéséből fedezték a felújításához szükséges anyagszükségletet: betonvasat, cementet, hegesztett hálókat, továbbá az Önkormányzat munkagépek biztosításával segítette a kalákások munkáját.
Az orotvai ravatalozó átadására, 2012-ben került sor. Az omlásveszély elhárítása végett szükségessé vált egy támfal megépítése. Ezért az orotvai Római Katolikus Plébánia pályázatot nyújtott be Hargita Megye Tanácsához. A támfal megépítését 20 000 lejjel támogatta a megyei tanács, ezt pótolta meg 10 000 lejjel a község. A pályázatírást és elszámolását is a Polgármesteri Hivatal munkatársa végezte.
Október 6-án cserkészek és iskolások közreműködésével, ünnepi műsorral emlékeztünk az aradi vértanúkra. Szintén e napon láttuk vendégül először Kamut község hivatalos küldöttségét, és átvehettük a Petres Lajos által faragott kopjafákat. A Kossuth Lajos parkban elhelyezett Honfoglaló vezéreink emlékére állított kopjafákat a tanár úr ingyen adományozta a községnek, az Önkormányzatnak csak az alaphoz szükséges vasazatot, cementet kellett biztosítani.
A Jézus Szent Szíve templom felszentelésének 100 éves évfordulója alkalmából Ditró Önkormányzata, Ditró Közbirtokosság és a Ditrói Római Katolikus Plébánia szobrot állítatott a templomépítő lg. Takó János emlékére. A szobor felavatására június 7-én, a jubileumi ünnepségen került sor. A templomkert legújabb ékességét, Ditró díszpolgára, Kolozsi Tibor szobrászművész készítette.
A szobor bronzba öntése 20 000 lejbe került, melyet egyenlő arányban a fent említett három intézmény fedezett, megformázása viszont a művész úr ajándéka a község számára.
A csatornázási munkálatok során idén a segédgerinc-vezeték 378 méterrel bővült. Erre 48 100 lejt fordított az Önkormányzat. Idén 97 család csatlakozott rá a vezetékes ivóvízhálózatra és 35 család a csatornahálózatra.
Az utolsó tömbház mellett található, eddig kihasználatlan területen tereprendezéssel (területfeltöltés, egyenlítés, füvesítés) sportpályát alakítottunk ki, ahol biztonságosan játszhatnak a gyerekek.
Az itt létesített sportpályát bárki igénybe veheti.
2013-ban több utcaszakaszt és mezei utat újítottunk fel kalákamunka során. Az utcák közül megemlítenénk a Kőrösi Csoma Sándor, Hosszú, Petőfi Sándor, Dózsa György, Kárpátok külső része, Testvériség, Varga Katalin, Ilyések, Patak, Birófiak, Kis, Rét, Malom, Halász, Régigyár, Mezei Géza, Fecske, Széna, Gábor Áron utcákat, mezei utak közül pedig a Szenner útját, Kismezői utat, Bundások útját és Halász utca folytatásában lévő mezei utat.
A Bethlen Gábor Alapítvány és az Önkormányzat jóvoltából, a Kőhídi iskola udvarára játszóelemek kerülhettek. A pályázat során nyert pénzösszeg nem volt elégséges a játszóelemek fedezésére, így az Önkormányzat vállalta a hiányzó pénzösszeg kifizetését.
Tavaly év végén baleset következtében összetört a hivatal szolgálati autója. Ezért vált szükségessé egy új autó beszerzése. Ez 52 000 lejbe került, melyet a helyi költségvetésből különítettünk el.
A 2013-as év során az Önkormányzat két Ditróhoz fűződő könyv, továbbá egy CD kiadását támogatta.
A Farkas Aladár által írt 1oo éves a ditrói Jézus Szent Szíve templom c. könyvben az egyházközség történetét, a templom építésével kapcsolatos tudnivalókat ismerteti a szerző, valamint bemutatásra kerülnek az egyházi év legfontosabb eseményei is. A könyv 500 példányban jelent meg, a nagy érdeklődésnek köszönhetően már el is fogyott a könyvesbolti polcokról.
A ditrói Hompoth Erika blogbejegyzéseiből készült válogatás, a Székely Zabhegyező címet viseli. A kötet fanyar humorral megírt élethelyzeteket, tapasztalatokat mutat be, célja az olvasó szórakoztatása. Az október végén bemutatott könyv szintén 500 példányban jelent meg, és még kapható a könyvesboltban.
Az Egyházi Kórus munkájának elismeréseként az Önkormányzat új egyenruhával ajándékozta meg a kórustagokat, továbbá átvállaltuk a Tordaszentlászlói jutalomkirándulás költségeinek egy részét, és támogattuk egy audió CD kiadását is.
Tíz női és tíz férfi székelyruhával gazdagodott a Hagyományőrző csoport. A Ditrói Kulturális Egyesület keretében működő csoport, a hivatal közreműködésével pályázott Hargita Megye Tanácsához. A székely ruhák elkészítését nyolcvan százalékban a megyei tanács, míg húsz százalékban a ditrói önkormányzat támogatta. A székelyruhák átadására a Szüreti felvonuláskor került sor.
A Siklódi Lőrinc Általános Iskola diákjai a tanév elején új sportmezeket vehettek át. A 13+1 mezt, a három teremlabdát és egy kosárlabdát, Hargita Megye Tanácsának és a helyi Önkormányzatnak köszönhetik.
A Ditrói Önkéntes Tűzoltó Alakulat Hargita Megye Tanácsánál nyert pályázat során, 17 rend névre szóló tűzoltó egyenruhával gazdagodott. Az egyenruhák mellé a helyi önkormányzattól egy láncfűrészt, a Közbirtokosságtól 3000 lej értékben 12 db tömlőt kaptak. Fórika Levente, vállalkozó, 1o db tömlőt és 15 rend munkaruhát adományozott az Önkéntes Tűzoltó Alakulatnak.
A VI. Cengellér- Kupa alkalmával került sor az „Utász-házi sütő” felavatására. Az építési költségeket Hargita Megye Tanácsánál nyert pályázatból és az Önkormányzat hozzájárulásából fedeztük. A sütőt előzetes egyeztetés alapján bárki igénybe veheti.