A török szultán, a II. Rákóczi György erdélyi fejedelem lengyelországi hadjáratát megbosszulandó, ráuszította Erdélyre a bucsáki tatárokat. Ezek Gyergyóra rohanva, előbb felégették Toplicát, majd Ditrót, de Szárhegy felől csúfos vereséget szenvedtek a Gábor deák vezette gyergyói székelyektől. Eharcban Apor Andrásné Lázár Borbála és Cserei Györgyné Baróti Kata bátor kiállása, biztatása, lelkesítése jelentősen hozzájárult a győzelemhez.
Mondják, hogy egy hős lelkű ditrói asszony, aki teherben volt, és akit Puskás Kalárának hívtak, a tatárbeütés alkalmával künn dolgozott a mezőn. Ez a bátor asszony, látván, hogy egy csapat tatár át akar kelni a Maros fölé helyezett boronafán, felragadott egy vashegyű nyársat, amelyre akkoriban gabonakévéket szoktak felszúrni száradás végett, odasietett vele az átjáróhoz, és mint egy rettenthetetlen szobor állt meg annak végénél, elállva a rablásra indult tatárok útját.
A tatárok egyenként lépkedve rá a boronafára, ügybe sem akarták venni az átjáró végénél álló termetes asszonyt. Ám az a kezében tartott hegyes nyársat teljes erejéből belevágta az első tatárba, aki élettelenül fordult bele a Marosba. Ugyanígy cselekedett a másodikkal is, aki már nem tudott visszafordulni a keskeny átjárón. Majd a harmadik következett, aztán a negyedik, amíg mind a hét tatárt át nem döfte, fel nem nyársalta, anélkül, hogy csak neki hajszála is meggörbült volna.
E bátor cselekedet után vidáman lépkedett haza, ahol a kiállót izgalom és erőfeszítés miatt, no meg eljővén a szülés órája is, három egészséges fiúgyermeknek adott életet…
Így tartja számon a néphit és a szájhagyomány, megőrizvén a feledéstől Puskás Kalára emlékét.
Forrás: Gyergyói mondák könyve, Megjelent Gyergyószentmiklós várossá nyilvánításának centenáriumán -2007-, A gyűjteményt kiadja: Gyergyószentmiklós Önkormányzata, a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete, valamint a Városi Könyvtár. Válogatta: Bákai Magdolna, Szerkesztés és nyomtatás: F&F INTERNATIONAL, Kiadó és nyomda, Gyergyószentmiklós.