1658. augusztus havában, II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjáratát megbosszulandó, a hatalmát féltő török szultán ráuszította Erdély népeire a tatárokat. Ezeknek egy gyülevész csoportja Moldován keresztül a tölgyesi szoroson át érte el Gyergyót, szándéka lévén azt kirabolni, és földig lerombolni. Miután felégették Toplicát, augusztus 6-án Ditrót gyújtották fel, ám sikereik itt befejeződtek, mert a gyergyaiak fegyveres csapata Gábor deák vezetésével Szárhegy előtt, az úgynevezett Fekete rétnél legyőzte és szétszórta a mar- talócokat. Az elesettek a Tatárhalomnak nevezett réten vannak eltemetve…
Mondják, hogy az ellenállásra az otthon maradt gyergyai fegyverforgató férfiakat angyalok vezették, mások szerint Bákainé táltos szelleme vezette győzelemre a kicsiny, de bátor csapatot.
A valóság pedig az, hogy voltak ott angyalok egy sereg bátor székely asszony személyében, akik példájukkal öntöttek bátorságot a férfiak szívébe és segítették elé a rabló horda legyőzését.
A lengyelországi hadjárat idején Apor Andrásné, a szárhegyi Lázár Borbála hazaköltözött atyai házába, mely magas kőfallal, és bástyákkal volt megerősítve, és ebben a várkastélyban keresett menedéket. Vele jött legkedvesebb barátnője, Cserei Györgyné Baróti Kata asszony is, kinek férje, mint az udvari karabélyos hadak főkapitánya, szintén elment fejedelmével a háborúba. Ez a két bátor asszony, amikor meghallotta a közelgő veszedelmet, összegyűjtötte a kevés harcképes embert, aki itthon maradt, s lelkes szavakkal buzdították őket harcra, majd a Lázár-kastély fegyvertárának minden használható fegyverei kiosztották közöttük. Akinek nem jutott fegyver annak a kovácsok sebtében kaszát egyenesítettek, szúró és vágó tárgyakat készítettek, élesítettek.
Amíg Gábor deák a Güdüc patakot övező fűzfák védelmében lezárta a Szárhegy felé vezető utat, mely út mentén akkor egy selymékes, mocsaras rét terült el, addig a két lelkes asszony összegyűjtetett minden cserépedényt és rozsdás vasdarabot, kasza-, sarló-, kapatöre­déket. Az apróbb csuprokat, edénytöredékeket az út két oldalán a fűbe rejtette. Oda dugták az éles vasdarabokat, a rossz kaszát, sarlókat, a rozsdás szegeket is, hogy azok mind-mind kárt okozzanak a rabló hordának. A nagyobb edényeket, fazekakat, szalmakalapokat pedig a Szármányhegy Ditró felé néző bütüjében úgy helyezték el, hogy azok egy hadirendben felsorakozott páncélos, sisakos csapatnak lássanak. A mezőn lévő kalangyákra szalmakalapokat, kucsmákat helyeztek, mintha mindenik mögött fegyveres férfi lenne, harci készületben várva az ellenséget.
Mikor a Ditró felől rendetlen tömegben Szárhegy felé tartó elbizakodott rablóhadat váratlanul megállította és megtámadta a Gábor diák vezette fegyveres gyergyai csapat, a számra tízszernél nagyobb tatár had hirtelen megtorpant, majd összetorlódott a keskeny úton. Az elől lévők megfordították lovaikat és menekülni szerettek volna, de a hátulsók ebben megakadályozták őket, ezért leugrottak az útról a mocsaras rétre, ahol lovaik egymás után buktak fel, így hát a gyalog harcoló gyergyaiak fejszéikkel agyonsújthatták őket. A dombok irányában meg hadirendbe állított páncélosok látszottak. Ennyi veszedelem láttára csak a menekülésre gondolhatott a rabló had, amely nem is annyira harcolni, mint inkább zsák­mányolni szeretett volna. A fejvesztve menekülő rabló had egymást taposva igyekezett visszafelé, üldöztetve a vérszemet kapott gyergyai székelyek bátor csapatától, akik iszonyú mészárlást vittek végbe a juhokként menekülő gyáva rablók seregében.
Állítólag 1750 ellenség semmisült meg, akik közül 450-nél többet temettek el a Tatárdomb vagy másképpen Tatárhalom alá. A többit farkasok, kutyák, varjak falták fel. A gyergyaiak közül tizenöten estek el. Annál több volt a sebesültek száma, akiket Lázár Borbála és Baróti Kata, valamint számos névtelen asszony vett gondozásba, bekötvén sebeiket, enyhítvén fájdalmaikat.
Az asszonyok közül sokan avatkoztak bele a harcba, ahol a férfiak módjára küzdöttek, hírt, nevet szerezve a bátor gyergyai asszonyoknak. Kettőnek a nevét ma is őrzi a szájhagyomány. Az egyik Puskás Klára, a másik Mezei Mária volt.

Forrás: Gyergyói mondák könyve, Megjelent Gyergyószentmiklós várossá nyilvánításának centenáriumán -2007-, A gyűjteményt kiadja: Gyergyószentmiklós Önkormányzata, a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete, valamint a Városi Könyvtár. Válogatta: Bákai Magdolna, Szerkesztés és nyomtatás: F&F INTERNATIONAL, Kiadó és nyomda, Gyergyószentmiklós.