2014-ben sikerült a Nemzeti Vidékfejlesztési Program segítségével két nagyobb forgalmú községi utat feljavítani és leaszfaltozni. A program keretében csupán az úttest aszfaltozására lett volna lehetőségünk, de az Önkormányzat úgy döntött, hogy immár teljes munkát végeztet és a sáncok, járdák, hidak és átereszek kialakítását is szorgalmazta saját forrásokból. A Petőfi utca folytatásaként, a Temető utca leaszfaltozására is sor került Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Ezzel egy időben a ravatalozóhoz vezető bejáratot macskakővel rakták ki, az Önkormányzat közreműködésével és Hargita Megye Tanácsa támogatásával.
A helyi védettségű ingatlan teljes belső felújítására, átalakítására az elmúlt évben került sor. A munkálatok során EU-s és hazai előírásoknak megfelelő belső tereket alakítottak ki, a két foglalkoztató terem mellett konyhát, öltözőt, WC és mosdó helyiséget, mosókonyhát, a beteg gyerekek részére elkülönítő helyiséget is kialakítottak. Az új termeket Csibi Noémi falrajzai díszítik. Az étkeztetésre egy ebédlő áll rendelkezésre, ide készen szállítják ki a napközibe az ételt. Nemcsak az épület belseje, hanem környezete is megszépült, továbbá a külső felújítási munkálatok során újrafedték az épületet. Az iskola felújítását a helyi Önkormányzat és a Megyei Tanács, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Program támogatja.
A XIV. Ditrói Falunapok keretében került sor a turisztikai információs központ átadására és felavatására. Az iroda Ditró életében a turizmus fellendítését hivatott előmozdítani. Az egyik legfontosabb cél, hogy minél több turista látogasson el hozzánk, itt töltse el idejét, és itt költse el a pénzét. Ennek érdekében minél több helybélit igyekeztünk bevonni a tevékenységekbe, pl. elszállásolás, programokban való bekapcsolódás, helyi termékek eladása. A 2012 májusában megvásárolt kisházat Hargita Megye Tanácsának támogatásával sikerült teljes mértékben felújítani, ebben kapott helyet a turisztikai iroda.
Az integrált pályázat keretén belül kialakításra kerül egy többfunkciós közegészségügyi központ, egy már meglévő épület kibővítése és felújítása által, továbbá Zöld övezet kialakítására kerül sor a Művelődési Ház mellet. A volt közbirtokossági épület felújítása már elkezdődött, a munkálatok várható befejezési ideje június-július. A zöld övezet kialakításának csak a tavasz beköszöntével fognak neki.
2014-ben Hargita Megye támogatásával négy újabb, turisztikai ösvényt sikerült látogathatóvá tenni. A Dancurás Hegyimentő Egyesület vállalta a turista útvonalak feltérképezését, kifestését és információs táblákkal való ellátását.
Rez nyaka-Castelul Vitting kastély,
Az útvonal hossza: 16km , menetidő : 6-6, 1/2 óra, nehézségi fok: nehéz
Rez nyaka -Rez-tető, Kőházak(Pricske nyereg),
Az útvonal hossza: 8,8 km, menetidő: 2/2-3 óra , nehézségi fok: közepes
Rez nyaka-Loki-út-Pricske(Prisca),
Az útvonal hossza: 13,1km, menetidő:3 1/2 óra , nehézségi fok: közepes
Rez nyaka – Tászok tető (Teascul),
Az útvonal hossza: 11,5km, menetidő: 4-4 1/2 óra , nehézségi fok: közepes
a 2013-2014-es tanév II. félévre és a 2014-2015-ös tanév I.
a 2013-2014-es tanév II. félévre és a 2014-2015-ös tanév I. félévére
Farsangi felvonulás
Összetartozás Kupa
Ifjúsági Nap Ditróban
Oviolimpia
Tánctanítás
Néptánc tanítása
Óvjuk a természetet
Várak, kastélyok Erdélyben
Lelkigyakorlatos gitártábor
Mikulásjárás Orotván
Zúg március
Sportmaraton
Székely Móka 2014
Megyei Futball Bajnokságon való részvétel